A Káli Kistérség településein élők idestova tizennégy éve várnak arra, hogy megoldódjon a szennyvízelvezetés. Ekkor nyújtották be először pályázatukat, amely azonban pénzhiány miatt meghiúsult.

A pénteki aldebrői sajtótájékoztatón jó hírt jelentettek be: a több mint 5 milliárd forint értékű beruházás végre zöld utat kapott, mivel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megküldte hivatalos engedélyét, s megkapták a vízjogi létesítési engedélyt is. A hat település – Kál, Kompolt, Kápolna, Tófalu, Aldebrő, Feldebrő – alkotta önkormányzati társulás polgármesterei, és a Herman István, a térség országgyűlési képviselője örömmel tudatták: kiírhatják a „Kál Szennyvízelvezetési Agglomeráció csatornázása és szennyvíztisztítása” program közbeszerzési eljárását. Ezzel a lépéssel lezárult az adminisztrációs szakasz. A beruházáshoz az Európai Unió nyolcvan százalékos támogatást nyújt.

A többmilliárdos fejlesztés nélkülözhetetlen a terület infrastrukturális fejlődése és a megye vízbázisának védelme miatt. Elhangzott az is, hogy három község természetes talaja és vízbázisa erősen szennyezett, a kezeletlen szennyvíz miatt magas a nitrit, nitrát, ammóniumtartalma.
Balázs Zoltán, Kompolt polgármestere, a társulás vezetője hangsúlyozta azt is: a beruházás tízezer ember hétköznapjait teszi komfotosabbá két éven belül, s emeli a térség négyezer ingatlanának értékét.

Balázs Zoltán, Kompolt polgármestere, a társulás vezetője hangsúlyozta azt is: a beruházás tízezer ember hétköznapjait teszi komfotosabbá két éven belül, s emeli a térség négyezer ingatlanának értékét.

Herman István honatya utalt arra, hogy a példás térségi összefogás mellett az a tény is említésre méltó, hogy a lakosság hetven százaléka azonnal az ügy mellé állt, s anyagi áldozatot is hozott az egészségesebb környezetért.
A szennyvízelvezetést biztosító közel száz kilométer hosszú csatornahálózat, a tisztítómű megépítése és ennek jövőbeli üzemeltetése a munkahelyteremtésre is jótékony hatású lesz.

Forrás: www.heol.hu/heves/kozelet/hat-telepules-tizennegy-eves-alma-teljesul-393087