Több mint, bruttó 5 milliárd forint beruházásával szennyvíztisztító telepet és 100 kilométernyi szennyvízvezeték-hálózatot építenek ki Heves megyében, a Káli kistérségben – jelentette be pénteken Aldebrőn az önkormányzati társulás vezetője.

A fejlesztés nyomán 6 település – Aldebrő, Feldebrő, Kál, Kápolna, Kompolt és Tófalu -, mintegy 10 ezer lakosának javul az életminősége – mondta Balázs Zoltán.

A nettó 4,2 milliárd forint értékű beruházás megvalósításához 3,4 milliárd forint támogatást nyert a nemzeti fejlesztési terv Környezet és Energia Operatív Programjából az önkormányzati társulás – tette hozzá.
Mint elmondta: a munkálatok várhatóan idén ősszel kezdődnek meg és 2013 őszén vehetik használatba a helybeliek a szennyvízhálózatot.

A térségben, mintegy 4 ezer ingatlant csatlakoztatnak a 70 kilométernyi főcsatornát és 30 kilométernyi leágazást magában foglaló rendszerhez. A lakók, ingatlanonként 227 ezer forinttal járulnak hozzá a fejlesztéshez.

A napi 900 köbméteres kapacitású víztisztító mű Kál határában épül meg – mondta Balázs Zoltán.

Arról is szólt, hogy reményeik szerint a beruházásnak munkahelyteremtő hatása lesz. A megvalósításába szeretnék bevonni a helyi vállalkozásokat is.

Herman István a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) úgy vélekedett, hogy a csatornázással egy új korszak kezdődik a települések életében.

A példaértékű összefogás nyomán megvalósuló környezetvédelmi fejlesztés révén, a kistérség immár meg fog felelni valamennyi infrastruktúrával kapcsolatos követelménynek.

A közeli M3-as autópálya, a Kál-Kápolnai vasúti csomópont és a Budapest-Miskolc vasúti fővonal egyaránt vonzerőt jelenthetnek a befektetők számára – mondta Herman István.

Forrás: www.nepszava.hu/articles/article.php